Szóval a kérdés az, hogy miért is járunk étterembe? Azon kívül, hogy „nincs kedvünk főzni” és mert ” megengedhetjük magunknak” vagy „alkalom van”, vagy „ünnep”…. sorolhatnám.
Nézzük, mi lehet még…?

Daniel Labrosse most éppen miniatűrre szűkült éttermében röpke 3 óra alatt annyi impulzus ért, hogy csak kapkodtam a fejem! A hely szűrrealitása már a felszolgáló személyében megmutatkozott, amikor is italrendelésünk leadása után távozott a hölgy a helyiségből és nem láttuk többé az est folyamán ? .

Viszont egy szimpatikus fiatalember érkezett, aki minden kétséget kizárva baráti viszonyt ápolt chef-ünkkel (korábban évekig dolgoztak együtt). Franciául folytatott ölelkezős istenhozott-juk után kissé zavart, érdeklődően kérdő tekintetünket látva segítségünkre sietett s végül ő lett az est „idegenvezetője”.

Megtudtuk, hogy Dani (=Daniel) bőkezűen locsolja a legdrágább tokaji aszút libamáj patéja mellé (mert jár hozzá, szerinte benne van az árban, de nincs) és azt is, hogy vacsorát csak azért kaptunk, mert szimpatikus voltam neki mikor mosolyogva léptem be az ajtón. Különben ment volna haza, mert fáradt már este 8-kor ?.

Egy óra múlva a fantasztikus főétel elfogyasztása után így 4-en együtt borozva mesélte Dani, hogy kedvenc állata a szamár és milyen tervei vannak e nemes állattal a közeljövőben ?. Kisvártatva szemtanúi voltunk az éttermi beszerzés sajátságos formájának.

Két vidéki forma rókagombát hozott ládaszám, akiket 2 tányér mennyei levessel némi árengedmenyre lehetett bírni ?. Még maradtam volna a desszert után, izgatottan várva az ÉLET szagú folytatást, de megérkezett sofőrünk.

Szeretettel készített, finom ételt kaptam, őszinteséget flancok nélkül, egy nagy adag francia mentalitással. Úgy mentem haza, mintha provance-ban jártam volna egy vidéki vendéglőben, finomat ettem és egy kedves, érdekes barátra leltem!

Emberléptékű, barátságos hely csak műkedvelőknek ez a Chez Daniel ?!
Ezért is járok étterembe.